A Demokratikus Koalíció (DK) véleménye szerint a kormányzati politika bátorítja a magyarországi szélsőjobb tevékenységét.
MTI - Az ellenzéki párt úgy látja, ennek következményeként lehetett felállítani Horthy Miklós mellszobrát a fővárosi Szabadság téren – jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján Kerék-Bárczy Szabolcs.
A Hazatérés templomának előterében felállított szobor előtt tartott eseményen a DK elnökségi tagja azt mondta, a kabinet olyan embereket és olyan korszakokat állít példaképül a társadalom elé, akik és amelyek az emberi méltóság sárba tiprásával szereztek maguknak kétes hírnevet.
A kormány lovat adott a szélsőjobb, a militáns radikális és újnáci csoportok alá azzal, hogy állami rangra emelte a nyilasok mellett végsőkig kitartó Nyírő József újratemetését – jelentette ki.
Horthy Miklós kormányzása idején magyar zsidókat hurcoltak a haláltáborokba, a Don-kanyarban pedig magyar katonák vesztették életüket az értelmetlen küzdelemben – folytatta.
A DK a jövőben is ki fog állni azokért, akiknek bármilyen meghurcoltatást el kell szenvedniük azért, aminek születtek, azért, „akik és amik” – mondta.
A DK körülbelül háromtucat aktivistája az esemény előtt egy fehér lepedőt akasztott a Hazatérés templomának kerítésére, amire a vészkorszak több száz áldozatának nevét írták fel. A sajtótájékoztató alatt a párt aktivistái Horthy Miklóst Adolf Hitler társaságában ábrázoló, illetve a deportálások előtt álló magyar zsidókról készült fényképeket tartottak.
A sajtótájékoztató után a megjelentek egy-egy szál virágot helyeztek el az áldozatok emlékére. Több száz megemlékező, köztük jobbikos országgyűlési képviselők jelenlétében avatták fel vasárnap Horthy Miklós mellszobrát a budapesti Szabadság téri Hazatérés templomának előterében, az egyházi ingatlan területén belül.
A szoboravatás előtti istentiszteleten ifj. Hegedűs Loránt lelkész hirdetett igét. Az eseményt ellentüntetés is kísérte.

0 Megjegyzések