A tolerancia elengedhetetlen minden civilizált társadalom számára, ez az alapja a brit értékeknek is - mondta Jonathan Knott, Nagy-Britannia budapesti nagykövete A szabadság ellenségei - bűnbakképző ideológiák, antiszemita összeesküvés-elméletek és ellennarratívák című kétnapos konferencia megnyitó beszédében hétfőn Budapesten.

MTI - A Political Capital Institute (PCI) és a Szombat című zsidó politikai és kulturális folyóirat rendezvényén a brit nagykövet rámutatott: a brit kormány elkötelezett a tolerancia mellett, és kész arra, hogy a védelmében más államoknak is támogatást nyújtson. Az Egyesült Királyságban még mindig vannak sajnálatos példák a tolerancia hiányára, de a kormányzat mindig megteszi a szükséges intézkedéseket - mondta.

A brit nagykövet közölte: támogatnak emberjogi szervezeteket, roma és zsidó civil szervezeteket, segítik a roma gazdálkodókat, ezenkívül tartottak a zsidósággal foglalkozó könyvkiállítást is. Továbbá emberjogi filmnapot szerveztek, ezzel összefüggő oktatási programokat, nyári táborokat támogatnak folyamatosan, valamint a magyar holokauszt 70. évfordulóján jövőre tartandó emlékév rendezvénysorozatban is részt vesznek - sorolta.

Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbija azt mondta, az antiszemitizmussal kapcsolatban lehet beszélni a politikusok, a társadalom, illetve a zsidó közösség felelősségéről.

Felhívta a figyelmet arra: a zsidó közösségnek az a legfontosabb feladata, hogy "az identitásuk megélése ne csak az antiszemitizmus elleni harcban nyilvánuljon meg". Amikor szimbolikus vagy tényleges atrocitás éri őket, ki kell építeni a jogállam határain belül azokat a lehetőségeket, hogy ki tudjanak állni magukért - hangsúlyozta.

Megjegyezte: a társadalom nem ismeri a zsidóságot, ezért éppen a zsidó embereknek kell minél többet elmondani saját közösségükről.

Szántó T. Gábor író, a Szombat főszerkesztője megállapította: sokan próbálnak a félelmeikért másokat okolni, így alakulhat ki egyes társadalmi csoportokban a közös ellenségkép. Véleménye szerint az előítéletek olyan mélyen épülhetnek be az emberi tudatba, hogy "nem kevesen a náci tömeggyilkosságokat is képesek közvetlenül az áldozatok, a zsidók nyakába varrni".

Hozzátette: a modern ember "hitét sokszor nemzetbe, pártba, ideológiákba helyezi", ezekben keres támaszkodási pontokat. Mindig lehet valamilyen indokot találni, ami miatt más a felelős, és "ha a keressük a bűnbakot, könnyen meg is találjuk" - fűzte hozzá.

Krekó Péter, a PCI igazgatója kiemelte: elkötelezettek az iránt, hogy szabadabb, toleráns társadalomban éljenek az emberek, ahol alapvetően érvényesülnek az emberi jogok, miközben bizonyos országokban elterjedtek a bűnbakképző ideológiák, az antiszemitizmus és a zsidó összeesküvés-elméletek.

Politika, zsidóság, konferencia