A Brády-ház kiemelten védett környezetben, a Dunakapu tér déli oldalának utcasorában állt. Az Arrabona Városvédő Egyesület által kezdeményezett műemléki védelem alá helyezését a KÖH elutasította,
mivel azonban köztudott, hogy a győri belvárosban a középkori falakra, a pincéket megőrizve építették a házakat, egyes épületrészei mégis védettséget kaptak. Az átépítésre és rekonstrukcióra azzal a feltétellel adták ki az építési engedélyt, hogy a ház ezen részeit elbontani tilos! Annak ellenére, hogy a győri városvezetés garantálta a múlt értékeinek megőrzését, a kapkodva végzett munka a pince feletti dongaboltozatú födémet beszakította. Bekövetkezett az, amire egyesületünk mindig is figyelmeztetett: itt csak műemlékrombolással lehet mélygarázst építeni! A Brády-ház közelsége a Duna bástya nyugati ágyúlejárójához, valamint a boltozatból előkerült Ludwig Markgraf Landherr Von Baden várkapitány hercegi címeres tégláinak sokasága indokolta volna az építészet- és hadtörténeti kutatást, dokumentálást - a műemlék megóvását! Ez nem történt meg, nincs hiteles dokumentáció az elpusztult pince korának és státuszának meghatározására, ahogy a beszakadás után sem került sor semmilyen hatósági lépésre, leletrögzítésre, a rongálás mértékének és a további teendőknek meghatározására. A hatóság ismét csak statisztált ehhez a pusztításhoz. A tehetetlen győri műemlékvédelem szomorú sorsát példázza a Brády ház története. Ki ezért a felelős?
Kiadó: Arrabona Városvédő Egyesület
OS

0 Megjegyzések