Már hónapokkal ezelőtt valódi megoldás születhetett volna a devizahitelesek kérdésében, ha a kormány nem a "pofátlan extraprofitot bezsebelő" bankokat képviselő bankszövetséggel, hanem a több százezer devizahiteles nevében eljáró Devizahiteles Kerekasztallal ül le tárgyalni - reagált közleményében Z. Kárpát Dániel, a Jobbik frakcióvezető-helyettese Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter csütörtöki sajtótájékoztatójára.
MTI - A tárcavezető tájékoztatása szerint a kormány szerdán megbeszélést folytatott a devizahitelesek helyzetének rendezéséről, és arra jutott, hogy csak a jogi feltételek tisztázódása után lehet a kérdést gazdaságilag is rendezni. Varga Mihály álláspontja szerint további szakmai megbeszélésekre van szükség, ezért a kormány konzultációt kezd a gazdasági szereplőkkel és azokkal, akiket a korábban felvett devizahitelek rossz következményei érintenek.
Z. Kárpát Dániel közleményében emlékeztetett rá, hogy a Jobbik hónapok óta hívja mind a parlamenti pártok, mind a kormány képviselőit ezekre az egyeztetésekre, akik eddig nem fogadták el a meghívást.
Mint írja: a kormány azt ígérte, ha a bankok november 1-jéig nem alakítják át a devizahitelek rendszerét, akkor a kormány fog lépni, ám egy újabb konzultáció kezdeményezése egy nappal a saját maguk által vállalt határidő előtt "ismét csak a krízis tovább burjánzását jelenti".
A Jobbik nem enged a hitelkárosultakkal közösen kidolgozott követelésekből, így a felvételkori forintosításból, a kilakoltatási moratóriumból, valamint a bírósági eljárásokban soronkívüliségből és az illetékmentességből sem - zárul a