Vác közforgalmú közlekedési rendszerének fejlesztését tervezi uniós források felhasználásával a Pest megyei város önkormányzata. A valós igények felmérése és a fejlesztések hatásainak tisztázása érdekében felmérik a helyi utazási szokásokat.
MTI - Az önkormányzat közlése szerint az előzetes vizsgálat egyebek mellett a megvalósíthatósági tanulmányok készítése miatt szükséges.
Novemberben és decemberben felmérik a közúti járművek, a közösségi közlekedésben résztvevő utasok, a kerékpárosok, illetve a parkoló járművek számát, illetve kikérdezik az autóval, autóbusszal, valamint vonattal utazókat.
A városi pecséttel bélyegzett kitűzőt viselő kérdezőbiztosok háztartásokat is felkeresnek, hogy a lakóktól utazási szokásaik felől érdeklődjenek. A válaszadás nem kötelező, de a közös ügy érdekében az önkormányzat vezetése kéri a helyiek együttműködését – áll a város polgármestere által jegyzett felhívásban, amely elérhető a város honlapján, a vac.hu oldalon.

0 Megjegyzések