A Fidesz szerint a tankönyvellátási rendszer átalakításával
bevezethetővé válik az ingyenes és minőségében is egységes
tankönyvellátás.
A kormánypárt ezt arra reagálva közölte kedden az MTI-vel, hogy Kunhalmi Ágnes szocialista politikus azt mondta, hazugság, hogy kizárólag piaci érdekek domináltak eddig a tankönyvpiacon. Eddig is megvolt az állam felelőssége és nem tudott a piac az állam akaratával szemben érvényesülni - mutatott rá, hozzátéve: a tankönyvpiac jól működött eddig, az állami jogszabályok biztosították akaratának érvényesülését.
A Fidesz ezzel szemben úgy foglalt állást: az átalakítás biztosítja, hogy a tankönyvellátásban korlátozottan érvényesülnek a piaci mechanizmusok. Az állam - folytatták - felelősséget vállal a tankönyvkiadásért, nem kizárva abból a magánkiadókat sem.
Közölték továbbá, hogy a tankönyvek ára azért szabadulhatott el, mert a szocialisták 2005-ben magánkézbe adták a tankönyvkiadást és "kiszolgáltatták" a szülőket a magánkiadók üzleti érdekeinek.
Forrás: polusonline.com, mti.hu

0 Megjegyzések