Somogy megyében 168 település összesen 140 millió forint állami támogatást nyert el a szociális tűzifaprogram kétmilliárd forintos keretéből - tájékoztatta a Somogy megyei közgyűlés elnöke, Kaposvár és környéke fideszes országgyűlési képviselője az MTI-t csütörtökön.

MTI - Gelencsér Attila elmondta: az igényeket látva a kormány a tavalyinak a kétszeresére emelte a keretösszeget, amit az önkormányzatok 10 százalékos önrésszel egészítettek ki.

A politikus hangsúlyozta, a kormány azoknak a családoknak segít ezzel, akik nehéz helyzetben vannak és akiket nem érintett a rezsicsökkentés, mert nincs náluk vezetékes gáz.

Somogy megyében csaknem hétezer család juthat hozzá a téli tüzelőhöz, családonként mintegy két köbméter fához - mondta Gelencsér Attila, a térség országgyűlési képviselőjeként példaként említve, hogy a helyiek döntésével csütörtökön Hajmáson 12 család kapott összesen 25 köbméter tűzifát.

A tűzifa-támogatás a rászoruló családoknak több tízezer forint megtakarítást jelent, azaz ennyivel kevesebb a kiadásuk, csökken a rezsiköltségük - mutatott rá Gelencsér Attila.