Kósa Lajos szerint csak akkor lehet következtetéseket levonni, ha az időközi önkormányzati választásokat is megnézik. A Fidesz alelnöke a parlamentben két hétvégi győzelemről beszélt, de az egyik esetben a szavazólapon nem volt rajta a kormánypárt logója.


Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezető-helyettese szerint a választás megmutatta, hogy a kétharmados kormánypárt nem tudja egy időközi választás tétjét „élet-halál kérdéssé változtatni”, aki ugyanakkor megjegyezte: csak akkor lehet következtetéseket levonni, ha az időközi önkormányzati választásokat is megnézik, s például Abaújszántón először nyert a Fidesz 69 százalékkal, Szatymazon pedig több mint 50 százalékkal győzött jelöltjük.

Abaújszánton az MTI tudósítása szerint a független Sáfián Ádámot választották meg polgármesternek. Ez természetesen nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy a kormánypárt támogatta a független jelöltet, de a szavazólapon a párt logója nem szerepelt.