Az Országgyűlés szerdán megkezdte a jövő évi költségvetésről szóló javaslat általános vitáját. A nemzetgazdasági miniszter az adócsökkentés és a fejlődés büdzséjének nevezte 2016-os költségvetést. Az Állami Számvevőszék elnöke megalapozottnak ítélte az előterjesztést, a Költségvetési Tanács elnöke pedig teljesíthetőnek az abban szereplő célokat.


Varga: az adócsökkentés és fejlődés büdzséje a jövő évi 

A kormány gazdaságpolitikája bizonyította erejét, ezért az eddigi eredményekre alapozva a 2016-os költségvetés már az adócsökkentés és a fejlődés költségvetése lesz - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a jövő évi költségvetésre vonatkozó javaslat általános vitáját megnyitó expozéjában.

Szerinte a jövő évi egy új korszak költségvetése, amelynek középpontjában már a fejlődés, a lehetőségek minél jobb kiaknázása, az emberek és családok előrelépésének támogatása áll.

Varga Mihály elmondta: a 2016-ra tervezett 2,5 százalékos növekedés mintegy 330 milliárd forintos költségvetési többletbevételt hoz, az államadósság csökkenése pedig 75 milliárd forinttal csökkenti a kamatkiadásokat; mindez segíti a gazdaságpolitikai célok megvalósítását, így az adócsökkentést és a gazdasági növekedést.

A költségvetés megszokottnál sokkal korábbi elkészítése mellett szólt az, hogy a jövő évi büdzsé ismeretében az önkormányzatok és a gazdasági szereplők is könnyebben tudják tervezni a következő évüket - folytatta a miniszter.

Varga Mihály megerősítette, hogy a kedvező reálgazdasági folyamatoknak köszönhetően 2016-ra konzervatív becsléssel 2,5 százalékos gazdasági növekedéssel, fegyelmezett fiskális politika mellett 2 százalékos hiánnyal, és az 1,6 százalékos infláció mellett a fogyasztás növekedésével számol a kormány. 

A miniszter szavai szerint a jövő évi költségvetés legnagyobb nyertesei a családok lesznek. Szólt a sertés tőkehús áfájának csökkentéséről, a kétgyermekesek adókedvezményének növeléséről, a gyed extra fenntartásáról, a házasságkötéshez kapcsolódó adókedvezményről vagy az ingyenes tankönyvellátás kiterjesztéséről.

A nyugdíjak az infláció mértékével növekednek - közölte -, az Országvédelmi Alap pedig 100 milliárd forintot tartalmaz jövőre. Elmondta azt is: a "segély helyett munkát" elvnek megfelelően a kormány azt szeretné elérni, hogy Magyarországon mindenkinek legyen munkája és senki ne szoruljon jövedelempótló támogatásokra".
övőre 40 ezerrel több ember számára lesz elérhető a közfoglalkoztatás. Az életpályamodellben foglaltak szerint folytatódik a pedagógusok béremelése is - fűzte hozzá. 

ÁSZ: megalapozott a büdzsé, az adóbevételeket reális alapokon tervezték

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke szerint a 2016-os költségvetés megalapozottnak tekinthető, az adóbevételeket reális alapokon tervezték.

Domokos László jelezte: az online pénztárgépek, illetve a közúti áruforgalmat ellenőrző rendszer bevezetése jól szolgálja a gazdaság kifehérítését, és adóbevételeket növelő hatásuk több éven keresztül is jelentkezik. 

A 2014-es és a 2015-ös első négyhavi adatok egyértelműen mutatják, hogy a magyar gazdaság túljutott a válságon, és egy olyan növekedési pályára állt, amelyet egyaránt jellemez a dinamikus gazdasági növekedés és a gazdasági egyensúly javulása - hangoztatta a számvevőszék elnöke.

Úgy értékelte, hogy teljesül az államháztartási hiány mértékét korlátozó előírás, illetve az államadósság-mutató jövő év végére az alaptörvénnyel összhangban csökken.

Domokos László szavai szerint a büdzsé megalapozottsága - az idei törvényhez képest - korábbi benyújtása ellenére összességében javult. Ez elsősorban az adórendszer stabilizálódásnak köszönhető: 2016-ban nem vezetnek be új adókat, a gazdaság kifehérítésére bevezetett intézkedések pedig 2014 végén és 2015 első négy hónapjában is hozták a tervezett bevételeket - fejtette ki.

KT: teljesíthetők a célok

A Költségvetési Tanács (KT) összességében teljesíthetőnek ítélte a 2016-os költségvetési törvényjavaslatban megfogalmazott államháztartási hiányt, valamint az államadósság GDP-arányos mértékének csökkentésére kitűzött célokat, mind az ezek alapjául szolgáló makrogazdasági pályát.

A KT véleményét Kovács Árpád, a szervezet elnöke ismertette a parlamentben, reálisnak nevezve a fő makrogazdasági feltételezéseket. Hozzátette, hogy a 2,5 százalékos gazdasági növekedés, valamint a háztartások fogyasztásának 3,6 százalékos bővülése elérhető. A KT szerint ugyanakkor a kitűzött gazdasági növekedéshez a külső feltételek kedvező alakulása is szükséges.

Kovács Árpád elmondta: a tanács úgy ítélte meg, hogy a 2016-os költségvetés adó- és járulékbevételei az adórendszer viszonylagos stabilitását tükrözik és reális alapon tervezettek. Ez utóbbit megalapozza a gazdasági növekedés, nemkülönben a lakosság fogyasztásának várt bővülése - tette hozzá.

Forrás: MTI