Az alábbi feljegyzést pártatlanul kívánom közölni.
Mindez a Jobbik és a Fidesz közti feszültségről szól, természetesen ebbe a magyar baloldal is nyilvánvalóan beleszól, ám ezt figyelmen kívül hagyva (pártatlanságot kissé megvétózva, de egyébiránt érthető indokból) foglalható össze az elmúlt pár hét eseménye.

November 8-án alkotmánymódosítási javaslatot terjesztett a parlament elé a Fidesz. A Jobbik és a balliberális ellenzék nem szavazta meg az alkotmánymódosítást, ami előírta volna, hogy az Országgyűlés hozzájárulása nélkül az EU nem telepíthet be Magyarországra közel-keleti és afrikai migránsközösségeket.

Az Országgyűlés 131 igen és 3 nem szavazat mellett nem fogadta el az alkotmánymódosítást.

Na már most: csalódott tömegek, összezavart polgárság… A Jobbik ugyanis végig támogatta a migránskvótáról szóló népszavazást. Helyesnek tartotta az alkotmánymódosítást is, hozzátéve, hogy ők ezt korábban már előterjesztették javaslatként tavasszal, ám mégsem történt semmi. A népszavazás hajrájában, függetlenül a Fidesztől, az is nemmel szavazott, aki egyébként jobbikos, örülve, hogy egy fontos, közös cél érdekében működhet a kooperáció.

Az érvénytelen népszavazás után, ami egyebek mellett megmutatta, hogy az aktív szavazók 98%-a nem kívánja a migránsok kötelező elosztását, alkotmánymódosító javaslattal élt Orbán pártja. Szinte (!) mindenki biztos volt az elfogadás kimenetélben. De nem úgy történt, ahogy azt sokan gondolták. Jobbikos támogatás hiányában elbukott módosítás a parlamentben.. A Jobbik ebben a kérdéskörben nem állt a Fidesz mellé. Miért nem? Mert korábban ahhoz kötötték az “igen” szavazatukat, hogy eltörlésre kerül a letelepedési kötvényekről szóló valamennyi törvény. Mivel ez nem történt meg, így nem szavaztak. Itt azonban hol a nemzeti érdek, a közös cél? ‘Azért mert te nem, akkor én sem?’ Többek között Raffay Ernő történész, Borbély Zsolt Attila erdélyi politológus, Bíró András Zsolt is kifejtette, hogy csalódást okozott a Jobbik. “Fogcsikorgatva is, mélylevegőt véve kellett volna szavazniuk.”

A magyar állampolgárok, főként akik elmentek szavazni – de így mások is, akik csupán az úgynevezett gyűlölet-kampány miatt maradtak otthon – meg voltak győződve, hogy ki lehet mondani, alkotmányosan is, hogy a magyar nemzet kiáll önmagáért, a megválasztott politikusok hűek ahhoz, amit mondanak. Ugyanis a Jobbik nem jegyezte fel, hogy “szavazzatok nemmel, mert támogatjuk ezt a döntést, de csak ekkor és ekkor, ennek és ennek a teljesülése esetén”.

Így maradtak tanácstalanul a jobboldali párt támogatói. Akik persze lehet, hogy elítélik a letelepedési kötvényt, de ez egy másik kérdés. Lehet egy lapon emlegetni, de nem szükségszerű. Az egyik ugyanis kötelező érvényű, Brüsszel által előírt, meg nem tagadható rendelet, ami alapján bárki – anyagi helyzettől függetlenül – Magyarországon lakhatást kap,  a másik azonban pénzért megvásárolt letelepedést jelent, nem ingyen, nem kötelező jelleggel. Itt fontos megjegyezni, hogy akiket Németországból küldenének ide, nem valószínű, hogy a képzett réteg lenne (gondoljunk csak bele: szembementünk egyedül egy olyan határozatnak, aminek minden más tagállam csak bólogatott, így ellenérzéseket váltottunk ki a vezetőkből), tehát nem a valódi szívsebészeket irányítanák felénk. Másodsorban pedig akiket hozzánk “erőszakkal” vezényelnének, nem véletlenül választották úti célként Németországot. Ez volt az álmuk, vágyuk. Ezzel ellentétben Magyarországra kell jönniük, mert így döntöttek. Kevés a valószínűsége, hogy békésen tűrnék.

Felmerül azonban az is, hogy akinek van elég pénze, nem fog elidőzni itt egy-két évet?! Nem határozatlan időt, amit a letelepedési kötvény megfogalmaz, hanem csupán például egyet. Nem gondolnám, hogy a mai világban ez annyira elképzelhetetlen lenne, hogy valaki kötvény nélkül éljen magyar földön?!

A Jobbik nyíltan kijelenti, hogy a Fidesz jelenleg duzzog, és így próbál meg aljas rágalmakkal élni. /Erről később/. Azonban ugyanez elmondható róluk is, ha őszinték szeretnénk lenni, ugyanis a sértődöttség miatt nem szavaztak. Természetesen tisztában vagyok azzal a ténnyel, hogy “fél-teljesítésre nem szavaznak, csak egészre, az egészben azonban ott a letelepedés eltörlése, és nem bíznak a kormánypártban”. De akkor ki a lényeg? A nép vagy a párt?

Visszatérve a rágalmakra, miszerint Vona Gábor homoszexuális, valóban gyerekes húzás. Egyebek mellett úgy gondolom, hogy nem számít, ha jó politikus /persze ne mondjon saját magának ellent/, illetve – ha igaz is – nem a parlamenti megvitatandó témák közé tartozik.

De sajnos azt lehet mondani, hogy a magyar parlament a széthúzást sugározza népe felé, aminek a hatása érzékelhető. Nem merik az emberek felvállalni gondolatukat, pártállásukat, mert hátrány érheti őket. Az ujjal mutogatás lett sajnos a magyar nemzet vezetői közti mindennapos cselekedet. Mikor már a polgárság úgy érezte volna, hogy az ellenzék mégiscsak nevében ellenez, rá kellett döbbennie, hogy tettében is. Semmi nem változott. Mit tehet a nép? Végignézi a dulakodást, civakodást azoktól, akiket ő oda, posztjára választott. Majd várja, hogy a nép érdekeiről is vitázzanak, ne csak Rogán táskájáról, Vona hovatartozásáról, a konditeremről, és a helikopterezésről…

Majd talán egyszer…

(Persze ez sem először fordult elő, és természetesen fordítva is történt már így. Ez egy aktuális eset, amiről sokan beszélnek.)

“Mindent a népért, mindent a néppel együtt.” Kossuth Lajos