Válogatott módszerekkel kínozták és kifosztották szegedi albérlőtársukat: a fiatalkorú lány és két társa albérlőtársukat saját ürülékével és cigicsikkekkel etették.
Borzalmas kínokat élt át egy fiatal elbérlő Szegeden: albérlőtársai válogatott módszerrel kínozták és bántalmazták őt. Áldozatukkal saját ürülékét és cigicsikkeket etették meg, ha pedig nem kívánságuk szerint cselekedett, fakanállal és üveggel ütötték.
- Arra is kényszerítették a vérző sértettet, hogy saját vérével szennyezett papírt egyen, mialatt tovább ütlegelték. Mindezeken túlmenően saját vizeletéből és ürülékéből is fogyasztania kellett, amelyet csak többszöri bántalmazásra tett meg. A válogatott sanyargatások között előfordult az is, hogy cigaretta csikket kellett ennie, illetőleg a hátát a fiatalkorú gyanúsított több helyen öngyújtóval megégette, továbbá égő csikket nyomott el rajta.
0 Megjegyzések