Infúziót kapott, majd egy nap után elbocsátották a kórházból a fiatalkorú V. Szilviát, aki szexuális erőszakkal vádol két mentőt.
A fiatal lány információk szerint igen rossz állapotban volt, amikor bekerült november 9-én az egészségügyi intézménybe. Az Úgy tudjuk, azt ő sem tagadta, hogy az ominózus napon kábszert fogyasztott és arra még alkoholt is ivott. 

A két szer keveredése komoly rosszulléthez vezethet. A mentőket is azért hívták ki a gyermekotthonba, ahol a lány élt, mert Szilvia többször hányt, ezért szobatársai szóltak a felügyelőnek, hogy nagy baj van. A két mentő kiérkezésekor Szilvia hevesen tiltakozott, hogy kórházba vigyek, sőt azzal fenyegette a mentőket: még megkeserülik a mentők, ha elviszik. A lépcsőn úgy kellett letámogatni, majd a mentőautóban is rosszul lett, többször ott is hányt.

Ekkor álltak meg vele a mentők az I. kerület egyik részén. Állítása szerint ekkor tett neki szexuális ajánlatot a mentőápoló és a sofőr. Miután ezt elutasította, gumikesztyűben állítólag több testrészén is megtapogatták, majd a kórházba szállították. Az I. kerület szinte minden utcája be van kamerázva, így elképzelhető, hogy felvétel is készült a mentőautóról. 

Ennek azért van jelentősége, mert Szilvia azt állítja, hogy egy erdős részre vitték, míg a mentők ezt tagadják. Az autóban lévő GPS is segítség lehet az eljárás során, hiszen az is rögzíti, hogy a kocsi merre jár, sőt még azt is, ha megáll valahol. Vizsgálhatják, hogy a mentőben lévő rádió, amelynek szolgálat alatt végig üzemben kell lennie, be volt-e kapcsolva?

A kórházban senkinek nem jelezte Szilvia, hogy bármi is történt volna vele. A rendőrség szexuális erőszakkal gyanúsítja a két mentőt, akik ellen lakhelyelhagyási tilalom van érvényben.

Alkohollal életveszélyes

A Velvet szerint a lány biofüvet fogyasztott, ami torzult érzékelést, kontrolálatlan mozgást, lassú reakcióidőt és szorongást okoz, de ezek mellett felléphet pánikroham, pszichózis, hallucináció és hányás is. Amennyiben még alkoholt is iszik rá valaki, szinte kiszámíthatatlanok a következmények.