A Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság egy napja.


Kerítés lécei közé szorult egy nagy testű kutya lába hétfő reggek Egyeken, a Kurucz utcában. A helyi önkormányzati tűzoltók kéziszerszámok segítségével kiszabadították az állatot.

Összeütközött két autó, majd az egyik a tetejére borulva állt meg Debrecenben, a Hatvan utcában hétfő délután. A debreceni hivatásos tűzoltók átvizsgálták az autókat, majd elvégezték az áramtalanítást. A tűzoltók a felborult járművet végül visszaállították a kerekeire. A balesetben nem sérült meg senki – tájékoztatta a Haont a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság megyei szóvivője.

Tizenkét előállítás huszonnégy óra alatt

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt huszonnégy órában egy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök, amely súlyos sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány hat személyt fogott el, ebből egy főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, egy személyt a vele szemben érvényben lévő körözés alapján, négy külföldit pedig az ország területén való jogellenes tartózkodás miatt.

A rendőrök tizenkét személyt állítottak elő, ebből hat főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés nyolc esetben történt – összegezte a police.hu.

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek