Idén már több mint harminc alkalommal riasztották megyénk tűzoltóit szén-mo­noxid-mérgezés miatt. Bár halálos áldozatot nem követelt egyszer sem a veszélyes gáz, ugyanakkor nem árt szén-monoxid-érzékelőt be­szerezni.


A téli, fűtési időszakban igen komoly veszélyt jelenthet az emberi életre a szén-monoxid. Ez egy színtelen, szagtalan és a levegőnél könnyebb mérgező gáz, amely tökéletlen égés során jön létre.

Kapás Márton, a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság megbízott szóvivője elmondta, hogy összesen 35 alkalommal riasztották a tűzoltókat a gáz miatt, ezek közül 28 esetben volt érzékelhető a halálos gáz, és kilenc embert szállítottak kórházba miatta.

A megbízott szóvivő felhívta a figyelmet, hogy a szén-mo­noxid-mérgezés nehezen észrevehető, tünetei közé tartozik a rosszullét, a szédülés, a fejfájás, a hányinger és a fáradtság. Ezek azonban könnyen össze­téveszthetők más betegségek tüneteivel.

– A mérges gáz már alacsony koncentrációban is nagy veszély jelent. Amennyiben magas, akkor pedig akár pár percen belül is beállhat a halál. A szén-monoxid a lakás légterébe a kéményen keresztül vagy a nyílt lánggal égő tüzelő- és fűtőberendezésen keresztül ke­rülhet. A nem megfelelően működő kéményből az égéstermék visszaáramlik a lakásba, míg a nem kellően tömör kályhákból, kandallókból, füstcsövekből és az elszennyeződött fürdőszobai átfolyós vízmelegítőkből közvetlenül is juthat szén-monoxid a lakótérbe – közölte Kapás Márton.

Hozzátette: nem elég néha kiszellőztetni azokban a szobákban, ahol ilyen fűtés vagy vízmelegítő működik, különösen a fokozott légzárású nyílászárókkal ellátott helyiségekben. Érdemes éppen ezért a nyílászárókba résszellőzőt szerelni, ugyanakkor a fűtő- vagy melegítőberendezést és az égés­termék-elvezetőt karbantartani. A baj azonban így is megtörténhet, ezért érdemes szén-monoxid-érzékelőt be­szerezni.

– A tapasztalatok azt mutatják, hogy azokon a helyeken kevesebb és kevésbé súlyos szén-monoxid-mérgezés fordul elő, ahol van ilyen eszköz. Érzékelőt viszont csak megbízható forrásból, műszaki cikkeket forgalmazó üzletben szabad vásárolni, amely a hatóság által is bevizsgált és megfelelőnek minősített – fejtette ki a megbízott szóvivő.

Blázsovics György, az egyik pásztói szén-monoxid-érzéke­lőt árusító üzlet tulajdonosa kiemelte, hogy gyakran vásárolnak nála ilyen eszközt, ami pozitívnak mondható, hiszen a szén-monoxid igen veszélyes az emberekre nézve. Mint mondta: a szezon kezdetén mindig sokan keresik, valamint akkor is, amikor bizonyos esetekről hallanak a médiában.

A szakember hangsúlyozta, hogy fontos a minőségi készülék, amelyek élettartama általában hét–tíz év, napjainkban már igen modernek is léteznek. Ezek ára nyolcezer forinttól kezdődik, de akár több mint húszezer forintért is lehet vásárolni. Olyan is akad közöttük, amelyeken wifi működik, s összeköthetők okostelefonnal is.
 

Életet mentettek a készülékek

A közelmúltban Érsekvadkerten jelzett a szén-monoxid-­érzékelő a Rákóczi út egyik lakóházában. A rétsági hivatásos tűzoltók és az Érsekvadkert Község Tűzoltó Egyesület önkéntesei vonultak a helyszínre, akik méréseket végeztek. Kimutatták a veszélyes gáz jelenlétét a lakásban lévő gázüzemű vízmelegítő készülék közelében. A mentőszolgálat munkatársai a házban lakó négy embert megfigyelésre kórházba szállították. Egy másik eset során Magyarnándorban, a Radnóti úton egy családi házban jelzett a készülék. A helyszínre érkező balassagyarmati hivatásos tűzoltók egészségügyi határértéket meghaladó értéket nem mértek, a gázszolgáltató szakembere a tűzhelyet a rendszerből kizárta. Személyi sérülés nem történt, lakosságvédelmi intézkedésre sem volt szükség.