Mozgássérült személyek részére fenntartott helyen parkolt egy 61 éves asszony, azonban nem volt vele a mozgáskorlátozott, így bűncselekményt követett el a jogtalan parkolással.

Tiszakécskén járőröztek a helyi rendőrőrs egyenruhásai 2021. november 28-án reggel, amikor megláttak a piac közelében egy mozgássérültek részére fenntartott parkolóhelyen várakozó járművet — tájékoztatott a rendőrség. Az autóba épp bepakolta a frissen vásárolt termékeket egy asszony, akit a rendőrök igazoltatás alá vonták.

Az ellenőrzés során a személyes iratok mellett elkérték a nő parkolási igazolványát is. Az asszony elmondta, hogy az okmány az egyik hozzátartozója részére lett kiállítva, aki még a piacon vásárol. Ekkor a rendőrök megkérték a nőt, hogy kísérje oda őket a mozgásában korlátozott személyhez, de mivel az valójában nem tartózkodott ott, így hamar kiderült a hazugság.

Az egyenruhások közölték a szabálytalankodóval, hogy bűncselekményt követett el, ezért előállítják a rendőrőrsre. Az asszonyt gyanúsítottként hallgatták ki közokirat-hamisítás bűntette miatt. A 61 éves jászkarajenői lakos szabadlábon védekezhet. A nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát, és az iratokat vádemelési javaslattal küldték meg az illetékes ügyészség részére.

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek