A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte azoknak az ügyeknek a vizsgálatát, amelyeket hat ittas járművezetővel szemben folytatott, közülük két sofőr balesetet is okozott.
Közúti ellenőrzések során – 2021. november 27-ét megelőzően – a Miskolci Rendőrkapitányság illetékességi területén szűrték ki a forgalomból a rendőrök azt a hat sofőrt, akik a gyanú szerint vezetésük megkezdése előtt szeszes italt fogyasztottak. Az intézkedések alá vont személyek közül két gépjárművezető balesetet is okozott – írja a police.hu.
A Miskolci Rendőrkapitányság járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a sofőrökkel szemben, amelyek során a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a közeledők figyelmét, hogy akik ittasan járművet vezetnek, veszélyeztetik saját és mások életét, testi épségét. Mindannyiunk közös érdeke, hogy kevesebben sérüljenek meg, illetve veszítsék életüket az utakon.
Továbbá tájékoztatjuk a járművezetőket, az eltiltás hatálya alatti vezetéssel kapcsolatos jogszabályváltozásra, mely szerint 2021. május 14-e óta, aki a járművezetéstől eltiltás hatálya alatt járművet vezet, bűncselekményt követ el!

0 Megjegyzések