Kitalált történettel csapott be egy férfit és egy házaspárt egy makói férfi. Harmadik áldozata egy tótkomlósi nő lett volna, tőle azonban nem sikerült pénzt kicsalnia. A rendőrség az ügyek vizsgálatát befejezte.

Különböző ürügyekkel csalt ki pénzt egy 42 éves makói férfi februárban egy szegedi férfitől és egy szintén szegedi házaspártól, majd márciusban egy tótkomlósi asszonyt is megpróbált becsapni. A férfival úgy került kapcsolatba, hogy bement az üzletébe és ajtókra, ablakokra kért árajánlatot. Azt mondta, hogy összeírja, pontosan mire van szüksége és másnap visszamegy. Nem várt másnapig, még aznap megjelent újra a nyílászáró-szaküzletben és 30 ezer forintot kért a cégvezetőtől azzal, hogy tankolt, de csak akkor vette észre, hogy nincs nála a pénztárcája, amikor már az üzemanyagot betöltötte a tankba.

Miután megkapta a 30 ezer forintot azt ígérte, hogy másnap, amikor megy leadni a megrendelését, visszafizeti a kölcsönt, de nem ment vissza. Több mint 2 hét múlva egy házaspárt keresett fel ugyanezzel a tankolós történettel.

A nő és a férfi 10 ezer forintot adtak neki azzal a feltétellel, hogy egy órán belül visszaadja. Negyed órával később ugyan visszament, de nem azért, hogy megadja a tartozását, hanem azért, hogy még kérjen néhány ezer forintot, majd eltűnt.

Egy hónappal később egy tótkomlósi asszonynak azt adta elő, hogy balesetet szenvedett, és kérte, hogy a nő engedje be, mert telefonálni akar, illetve utazási költségre adjon neki először 10 ezer, majd 3 ezer forintot.

A nő azonban mindig nemet mondott neki, így őt nem sikerült megkárosítania. Az Orosházi Rendőrkapitányság a 42 éves makói férfit csalás bűncselekmény elkövetésével gyanúsítja és az ügyének iratait a történtek kivizsgálását követően szerdán megküldte az ügyészségre – írja a police.hu.

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek