Nem jutottak messzire, igazoltatták és elfogták a rendőrök a feltételezett elkövetőket.
Egy kunhegyesi ingatlan előtt parkoló autót nyitott ki ismeretlen tettes 2021. december 20-án 18 óra és 2021. december 21-én 6 óra 30 perc között és onnan 10 db ajándékcsomagot, egy kulcscsomót, 2 üveg szeszes italt, és 1 db sarokcsiszolót tulajdonított el.
A rendőrök adatgyűjtést követően egy másik ingatlan előtt ellenőrzés alá vontak két férfit, akiknél a jármű átvizsgálása során feltalálásra kerültek a parkoló autóból eltulajdonított értékek.
Az egyenruhások előállították a feltételezett elkövetőket a Kunhegyesi Rendőrőrsre, és az ellopott tárgyakat lefoglalták.
A nyomozók megállapították, hogy a két férfi egy a Törökszentmiklósi Rendőrkapitányságon bejelentett bűncselekmény elkövetésében is érintett, így mindkét esemény vonatkozásában gyanúsítottként hallgatták ki.
A rendőrök K.Mihály gyanúsított őrizetbe vételéről határoztak, míg társát egy korábbi ítélet alapján a BV Intézetbe átkísérték.
0 Megjegyzések