Vádat emelt az ügyészség egy kecskeméti férfival szemben, aki két éve tíz nap alatt tíz helyről lopott, köztük ügyvédjét is megkárosította.
Dr. Négyessyné dr. Bodó Marianna, a megyei főügyészség helyettes szóvivője elmondta: a munkanélküli férfi 2019 decemberében tíz nap leforgása alatt Kecskemét szerte tíz helyről lopott. Első áldozatát, egy ügyvédet autóvásárlás és az ehhez kapcsolódó szerződés ürügyén kereste fel irodájában. A szerződés pontjainak tisztázása során elterelte az ügyvéd figyelmét, majd elemelte pénztárcáját, 90 ezer forint készpénzzel, forgalmi és egyéb hatósági engedélyekkel, bankkártyákkal. A nyomozás során az iratokat megtalálták, így azokat a sértett visszakapta.
A tolvaj ezután sem tétlenkedett: két nap múlva egy étterem nyitott öltözőjéből női táskát vitt el, benne pénzzel és parfümmel. A következő napokban több járművet is feltört és kifosztott. Két esetben azonban hiába feszegette az ajtót, nem sikerült az utastérbe bejutnia. Egy belső udvaros ház közös udvarába is bejutott, és az ott lévő mindhárom – be nem zárt – lakrészből készpénzt, bankkártyákat és mobiltelefont lopott el. Lebukása napján egy kecskeméti tanyába a tolózár felfeszítésével jutott be, majd a kaput benyomta. A tanyában lakók viszont ezt észlelték és értesítették a rendőrséget.
Az ügyészség a többszörös és különös visszaeső férfit üzletszerűen elkövetett lopás bűntettével, továbbá magánlaksértés vétségével vádolja. Ha bűnösségét az előkészítő ülésen beismeri, három év fegyházbüntetés kiszabását indítványozza számára az ügyészség, de azzal a kikötéssel, hogy kedvezménnyel nem szabadulhat. A jelenleg más ügyben kiszabott jogerős börtönbüntetését töltő férfi bűnösségéről a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni.

0 Megjegyzések