Körözés alapján történt elfogás, ittas járművezetés és lopás gyanúsítottjának előállítása a pénteki napon.
Az Orosházi Rendőrkapitányság rendőrei pénteken elfogtak egy orosházi férfit, akinek az Orosházi Járásbíróság lopás miatt rendelte el a körözését. A férfit előállították, majd átadták az ügyében eljáró bírónak - olvasható a police.hu közleményében.
A gyanú szerint ittasan vezetett, úgy okozott balesetet egy férfi ugyanezen a napon. Reggel 7 óra körül személygépkocsival Mezőkovácsháza felől Kaszaper irányába tartott, amikor előzés közben érintőlegesen összeütközött egy neki szemből érkező személygépkocsival. Személyi sérülés nem történt, a férfit, akinél a szonda alkoholfogyasztást jelzett, a rendőrök előállították és büntetőeljárást indítottak ellene.
Meglopta ismerősét egy férfi kora délután Mezőberényben. Vendégségben volt nála, együtt italoztak, majd a házigazda lefeküdt aludni és megengedte a vendégének, hogy amíg pihen, internetezzen a telefonján. A 27 éves férfi azonban nem maradt ott, hanem a telefonnal együtt távozott. A rendőrök előállították és a Békési Rendőrkapitányságon lopás miatt büntetőeljárást indítottak ellene.

0 Megjegyzések