Betörtek egy lakatlan ház melléképületébe Szeghalmon. A bűncselekményről szenteste napján érkezett bejelentés után a rendőrök négy nap alatt elfogták a gyanúsítottat. A tulajdonos a rendőröktől visszakapta az ellopott dolgait.

Kisgépek és egy televízió tűnt el egy lakatlan ház melléképületéből Szeghalmon. Mindez december 24-én derült ki, a bűncselekményről ekkor érkezett bejelentés a rendőrségre. A ház tulajdonosa ugyanis karácsony első napján utazott haza és előző nap telefonon megkérte a testvérét, hogy vásároljon be neki és vigye el hozzá, amit vett. A testvér vette észre, hogy a nagykapu nyitva van, és a nyári konyha ablakát betörték. Hiányzott néhány szál kolbász, illetve az is azonnal feltűnt neki, hogy a zárt konyhában tárolt, többségében szinte új állapotú kéziszerszámokat, gépeket is elvitték.

Többek között akkumulátortöltő, bontókalapács, láncfűrész, sarokcsiszoló, festékkeverő, ütvefúró és csavarbehajtó hiányzott, emellett egy televíziónak is nyoma veszett. A Szeghalmi Rendőrkapitányság rendőrei négy nap alatt, kedden elfogták a lopás gyanúsítottját. A 35 éves szeghalmi férfi december 9-e és december 24-e között többször járt a háznál, részletekben hordta el az összesen körülbelül 400 ezer forintot érő dolgokat. A kolbász kivételével valamennyit áron alul eladta, hogy pénzhez jusson. A rendőrök mindent lefoglaltak és visszaadtak a tulajdonosnak - adta hírül a police.hu

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek