A tegnapi napon tizennégyszer riasztották a megye tűzoltóit.
Ebből a tizennégy esetből csak négy alkalommal volt szükség beavatkozásra. A két legjelentősebb esetből az egyik Borsodnádasd külterületén történt, ahol egy közlekedési balesethez vonult ki az ózdi tűzoltóság, akiknek a sérült járművek áramtalanítását kellett elvégezniük.
A másik esemény Miskolc Diósgyőr városrészében, a Lyukó-völgy dűlőn történt délután. Egy negyven négyzetméteres ingatlan egyik szobájában kaptak lángra berendezési tárgyak. Személyi sérülés nem történt. A tüzet a kiérkező miskolci tűzoltók gyorsan eloltották.
A szilveszter éjszaka nyugodtan telt, tűzijátékkal összefüggő eseményhez nem riasztották a tűzoltóságot sehol a megyében.
Újév napján a kora reggeli órákban három kisebb, nem jelentős beavatkozás történt. - mondta el Dojcsák Dávid tűzoltó százados a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.

0 Megjegyzések