A hajdúhadházi férfi egy idős nő táskájával futott el.
Mint arról korábban beszámoltunk, a debreceni rendőrök egy óra alatt elfogták azt a férfit, aki 2012. december 15-én az utcán kirabolt egy 79 éves asszonyt. A rendőrség közlése szerint a gyanúsított Debrecenben, az egyik Piac utcai gyalogos-átkelőhelyen lépett a nő mögé, akinek a válláról letépte a táskát, majd elfutott.
A sértett elesett, súlyosan megsérült.
A helyi nyomozók, járőrök és körzeti megbízottak hajtóvadászatot indítottak a férfi felkutatására. Egy közeli kapualjban megtalálták a táskát, valamint szétszórva annak tartalmát, személyes iratokat és értékeket. Egyedül a készpénz hiányzott. A rendőrök pontos személyleírást szereztek az elkövetőről, ami alapján azonnal a keresésébe kezdtek, majd elfogták. A 22 éves hajdúhadházi fiatalt előállították a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként kihallgatták. Vele szemben rablás, valamint súlyos testi sértés bűntett, továbbá okirattal visszaélés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást.
Beismerő vallomást tett.
A jelenleg is letartóztatásban lévő gyanúsított ügyében a Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a nyomozást lezárta, és az iratokat – bíróság elé állítási javaslattal – a napokban átadta az ügyészségnek.

0 Megjegyzések