Ebesen és Hajdúszoboszlón is lehet az év elején előzetes időpontfoglalás nélkül oltakozni.
Oltási akció lesz a kórházi oltópontokon és járásközponti szakrendelőkben januárban, mely során időpontfoglalás nélkül és helyszíni regisztrációval lehet kérni első, második vagy harmadik oltást. Az ebesi egyes, kettes és hármas körzetben január 7-én (pénteken) 14 és 18 óra között, valamint január 8-án (szombaton) 10 és 18 óra között várják az oltakozókat.
Előzetes regisztráció nem szükséges, de Hajdúszoboszló önkormányzata közösségi oldalán azt kérte, hogy az esetleges torlódás elkerülése végett a háziorvosnál jelentkezzenek az érdeklődők. Kiemelték, hogy a gyermekek a szülővel és szülői beleegyező nyilatkozattal érkezzenek. Az oltóponton januárban minden pénteken 14 és 18 óra között, valamint szombaton 10 és 18 óra között oltanak Pfizer-, Sinopharm- és Janssen-vakcinával, Moderna előreláthatóan január közepén lesz korlátozott számban.

0 Megjegyzések