Korábban már eltiltották a vezetéstől.
A Szolnoki Rendőrkapitányság eljárást indított járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy helyi lakos ellen. Az 58 éves férfi személyautóval közlekedett január 4-én 23 óra 40 perc körül Szolnok belterületén az Ady E. úton. Mint az a megyei rendőr-főkapitányságtól megtudtuk, ha sofőr haladása során felhajtott a járdaszigetre, kidöntötte az ott kihelyezett jelzőtáblát, majd egy közeli parkolóban állt meg.
A rendőrök a férfivel szemben alkoholszondát alkalmaztak, ami pozitív eredményt mutatott, ezért előállították további mintavételre.
Az ellenőrzés során az egyenruhások megállapították, hogy a sofőr nem rendelkezik vezetői engedéllyel, korábban ittas vezetés miatt eltiltották a vezetéstől. A baleset során az autós – az elsődleges orvosi vélemény szerint – könnyű sérülést szenvedett.
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában két személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset jutott a rendőrség tudomására.
Az elmúlt napon a megye rendőrei három személyt fogtak el az ellenük érvényben lévő körözés alapján, valamint két ittas járművezetőt szűrtek ki a forgalomból.

0 Megjegyzések