Az elmúlt 24 órában a katasztrófavédelem Bács-Kiskun megyei műveletirányítási központjába 3 tűzesettel és 3 műszaki mentéssel kapcsolatos tűzoltói beavatkozást igénylő állampolgári bejelentés érkezett.
Négy személyautó ütközött össze a 44-es számú főúton, Lakitelek térségében, vasárnap délelőtt. A balesetben egy ember megsérült. A tiszakécskei önkormányzati tűzoltók áramtalanították az egyik járművet, majd átadták a helyszínt a rendőrségnek – közölte a katasztrófavédelem.
Letért az úttestről és fának ütközött egy személyautó a Kiskunfélegyháza és Tiszaalpár közötti útszakaszon, vasárnap délután. A járműbe beszorult egy ember, akit a kiskunfélegyházi hivatásos tűzoltók elektromos feszítővágó segítségével szabadítottak ki, majd átadták a mentőknek, az életét azonban már nem tudták megmenteni.
A sofőr életét vesztette a balesetben vasárnap. Fotó: Donka Ferenc
Összehordott szemét égett Kalocsán a Rózsa közben, vasárnap késő délután. A kalocsai hivatásos tűzoltók egy vízsugárral a tüzet eloltották.
Egy társasházi lakás konyhájában, gáztűzhelyben zsiradék füstölt Kecskeméten, a Petőfi Sándor utcában, vasárnap kora este. A kecskeméti hivatásos tűzoltók a lakást átvizsgálták és átszellőztették, majd átadták a helyszínt a gázszolgáltató szakembereinek.
Egy személygépkocsi árokba csúszott a 4623-as úton, Tiszakécske közelében, vasárnap este. A tiszakécskei önkormányzati tűzoltók drótkötél segítségével kihúzták a járművet, majd átadták a helyszínt a rendőrségnek. A balesetben senki sem sérült meg.
Ahogy arról hétfőn reggel mi is beszámoltunk, egy kazánházként használt, hatvan négyzetméteres melléképület égett teljes terjedelmében Soltvadkerten, a Koltói Anna utcában, vasárnapról hétfőre virradóra. A soltvadkerti önkormányzati, valamint a kiskőrösi, a kiskunhalasi és a kiskunmajsai hivatásos tűzoltók, a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett négy vízsugárral fékezték meg a tüzet, amely a főépületet nem érintette. A mentők egy embert kórházba szállítottak. Az esettel kapcsolatosan tűzvizsgálati hatósági eljárás indult.

0 Megjegyzések