Menekülőre kellett fognia a bántalmazás után.
A Miskolci Járási Ügyészség rablás bűntette miatt indítványozta két férfi – köztük egy fiatalkorú – letartóztatásának elrendelését a Miskolci Járásbíróságon, tájékoztatták az Észak-Magyarországot.
A megalapozott gyanú szerint a gyanúsítottak 2021. december 31-én este, a későbbi sértettel és további ismerőseikkel együtt, villamossal utaztak Miskolc belvárosába. A fiatalkorú gyanúsított már a villamoson kikapta a sértett kezéből annak mobiltelefonját, és azon zenét kezdett hallgatni. Mikor a társaság leszállt a villamosról, a sértett kérte vissza a telefonját, a gyanúsított azonban közölte vele, hogy nem adja vissza, verekedjenek meg érte, ahogy erről a boon.hu-n is olvashattak.
Ekkor a sértett megpróbálta visszavenni a telefont, azonban erre a fiatalkorú gyanúsított és a társaságban lévő felnőtt korú társa is bántalmazni kezdte a sértettet, aki így elmenekült a helyszínről. Az ügyészség álláspontja szerint a különös tárgyi súlyú bűncselekményt elkövető gyanúsítottak esetében fennáll a szökés, a bűnismétlés és a bizonyítás megnehezítésének veszélye, ezért letartóztatásuk indokolt, enyhébb kényszerintézkedésre nincs lehetőség.

0 Megjegyzések