Egy ilyen bűncselekmény miatt akár három évre is rács mögé lehet kerülni.
Közlekedés biztonsága elleni bűntettnek minősül annak a 19 éves fiatalnak a cselekménye, akivel szemben e három évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekmény miatt az Egri Járási Ügyészség emelt vádat – tájékoztatott dr. Konkoly Thege László sajtószóvivő ügyész.
A vádirat szerint a fiatal 2021. szeptember 6-án délután a Pétervásárán átvezető 23-as főút Szabadság téri szakaszán ittas állapotban az ott közlekedő járművek közé szaladt, majd felugrált a megálló és őt kikerülni igyekvő autók motorház tetejére, melyekre ököllel is rácsapott mielőtt kifeküdt volna a kocsik között az úttestre. A köznyugalom megzavarására is alkalmas magatartásával a vádlott veszélyeztette a közlekedés biztonságát, illetve a közlekedésben részt vevők testi épségét.
A járási ügyészség a büntetlen előéletű fiatal elkövető esetében pénzbüntetés kiszabását indítványozta.
Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek
0 Megjegyzések