Bodó Sándor: egyre több család mer gyermeket vállalni vidéken.
Május elsején lesz 70 éves a Hajdúszoboszlói Gyermeksziget Bölcsőde, mely idén új tagintézménnyel bővül. Kezdetben egy családi házból átalakított épületben működött a 20 férőhelyes intézmény, melyet az egyre nagyobb érdeklődésre tekintettel folyamatosan bővíteni kellett.
– A mostani formáját 2012-ben nyerte el, jelenleg hét csoportban 90 férőhellyel várjuk a legkisebbeket. A fejlődés nem állt meg, a bölcsőde kihasználtsága folyamatosan magas, ám tavasszal még inkább megnövekszik az érdeklődés a férőhelyek iránt, hiszen a város turisztikai jellegéből adódóan sok családnak ez az időszak jelenti a fő bevételi forrást – tudatta Szoboszlainé Zabos Petra intézményvezető pénteken, az új tagintézmény alapkövének elhelyezésén. Megosztotta, az új, kétcsoportos épület további 26 gyermek fogadását teszi lehetővé. – Így lesz hetven év alatt egy húsz főt befogadó családi házból egy 116 férőhelyes, minden igényt kielégítő, nagy intézmény, mely Debrecen után már most is a második legtöbb férőhellyel rendelkező bölcsőde a megyében.
Bodó Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár, a térség országgyűlési képviselője köszöntőjében úgy fogalmazott, Szoboszló közössége nagyon akarta ezt a bölcsődét. Elmondta, több bölcsőde is épült az elmúlt években a választókerületben.
– mutatott rá. A 100 százalékos állami támogatással megvalósuló beruházás kapcsán kiemelte, közös akarat révén jött létre, ahol egymásra talált a szülők kívánsága, a helyi döntéshozók, a szakma és az állami pozitív hozzáállása.
A Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban eredetileg 245 millió forinttal tervezett az önkormányzat a beruházásra, azonban a közbeszerzési eljárás lefolytatása után látszott, hogy több forrásra lesz szükség – idézte fel Czeglédi Gyula. A fürdőváros polgármestere elmondta, kiegészítő támogatást kértek, s további közel 60 millió forintot kaptak a megvalósításra az államtól.
– Nagy örömmel tölt el bennünket, hogy az utóbbi években mindig kétszáz fő fölött volt a született gyerekek száma Hajdúszoboszlón – mondta. A polgármester szerint ez azt mutatja, hogy a fiatalok szeretnek Hajdúszoboszlón élni, itt alapítanak családok. Hozzátette, ezért van szükség oktatási-nevelési intézmények fejlesztésére. Mint mondta, az új bölcsőderész megépítése után az óvodáik megújítását tervezik.

– Kisebb-nagyobb települések fontosnak vélik, hogy gondoskodni tudjanak a gyermekekről, s a szülők részéről is nagy igény jelentkezik az intézmények iránt. Látható, hogy vidéken egyre több család mer gyermeket vállalni

0 Megjegyzések