Az ügyben még Debrecenben emeltek vádat, most megvan a jogerős döntés.
A
Fővárosi Ítélőtábla Katonai Tanácsa május 12-i jogerős döntésével 392
ezer forint pénzbüntetéssel és 6 hónap vízi járművezetéstől eltiltással
sújtotta az egyik vízirendészeti rendőrőrs parancsnokát vízi közlekedés
gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt, közölte a Fővárosi Fellebbviteli
Főügyészség.
A katonai büntetőeljárásban a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség 2022 decemberében emelt vádat.
Az
ügyészség azt írta, a rendőrtiszt vádlott 2021. április 22-én napközben
járőrszolgálatot látott el a Tisza folyón egy alárendeltjével, a
szolgálati kisgéphajót az örsparancsnok vezette. Amikor azonban a
Tiszaadony és Aranyosapáti közötti kompátkelőhöz értek, gépkezelési és
irányítási hibát vétett, és a vízi úton keresztbe feszített, felemelt
állapotú sodronykötélnek ütközött a járművel. A baleset következtében a
járőrhajó felborult, a vádlott és a járőrtársa a 10 fokos vízbe esett
úgy, hogy nem volt rajtuk mentőmellény. Szerencsére meg tudtak
kapaszkodni a járőrhajó hasi bordázatában addig, amíg kimentették őket a
közeli kompról.
A rendőrparancsnok súlyosan gondatlan magatartásával járőrtársa életét, testi épségét közvetlen veszélynek tette ki.
0 Megjegyzések