A karcagi rendőrök két tiszaburai lakost hallgattak ki gyanúsítottként, akik a gyanú szerint többek között 35 pár sportcipőt tulajdonítottak el egy helyi edzőteremből – tájékoztatta hírportálunkat hétfőn a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
A Karcagi Rendőrkapitányságra múlt pénteken délelőtt érkezett bejelentés, miszerint az éjszaka valaki bement egy tiszaburai edzőterembe, és onnan 35 pár cipőt, három focilabdát, a kamerarendszer beltéri egységét, valamint több doboz édességet tulajdonított el – több százezer forint értékben.
A helyszínre érkező rendőrök tanúkat hallgattak ki és elemezték a kamerafelvételeket, majd beazonosították a bűncselekmény feltételezett elkövetőit. Még a bejelentés napján elfogtak és előállítottak a Kunhegyesi Rendőrőrsre egy 26 éves tiszaburai férfit és fiatalkorú társát, akiket a nyomozók lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgattak. A rendőrök több címen tartottak kutatást, és több pár lábbelit lefoglaltak – részletezte az esetet a rendőrség.
0 Megjegyzések