Nagy sebességgel hajtott át egy autós szombaton este Balassagyarmat főterén, ami a Múzeumok Éjszakájának záróeseménye, a tűzzsonglőr-bemutató miatt éppen le volt zárva. Helyszíni beszámolók szerint több rendőr is üldözőbe vette a járművet.
Az idei Múzeumok Éjszakája záróeseménye egy tűzzsonglőr-bemutató volt a nyugat-nógrádi városban. Információink szerint a műsor kezdete előtt egy száguldó autóra lettek figyelmesek a főtéren tartózkodók. A terület egy rendőrségi szalaggal volt elzárva a forgalom elől a rendezvény idejére, ezt az autós figyelmen kívül hagyta. Az esettel kapcsolatban megkerestük a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányságot.
– Munkatársaink június 24-én, az esti órákban Balassagyarmat belterületén illegális migrációval kapcsolatba hozható járművet kíséreltek meg intézkedés alá vonni – tájékoztatott az előzményekről Buda Gábor, a főkapitányság sajtószóvivője. Hozzátette: a magyar hatósági jelzésű gépkocsit az egyenruhásoknak a 22-es számú főúton sikerült megállítani, amelynek közelében nyolc – négy felnőtt és négy gyermek –, magukat török állampolgárnak valló személyt ellenőriztek, akik jogszerű Magyarországon való tartózkodásukat nem tudták igazolni.
– A szükséges intézkedéseket a rendőrök lefolytatták. A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság az esettel kapcsolatban embercsempészés bűntett megalapozott gyanúja miatt indított eljárást – közölte a sajtóreferens.

0 Megjegyzések