Egyszerre három helyen razziáztak Kiskunhalason a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság kommandósai szerda hajnalban, újabb drogdílereket vontak ki a forgalomból, a terjesztéshez szükséges anyagokat is lefoglaltak a nyomozók.
Információink szerint rendőrségi akcióra ébredtek szerda hajnalban a Kuruc vitézek téri lakótelepen élők is, a víztorony mögötti egyik lépcsőházban. A rendőrség pénteken kiadott közleménye szerint a kiskunhalasi nyomozók egy újabb – több hónapos – nyomozása ért célba. Szerda hajnalban három helyszínen jelentek meg a helyi rendőrök és a főkapitányság „Hírös kommandósai". Az akciókban három férfit fogtak el, akik a gyanú szerint kábítószert árultak Kiskunhalason. A kutatások során droggyanús és a terjesztéshez szükséges anyagokat foglaltak le a nyomozók. A trió tagjait kábítószer-kereskedelem miatt őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatásukat. Vagyonvisszaszerzés céljából négy autót, pénzt és arany ékszereket foglaltak le a nyomozók.
0 Megjegyzések