A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében kétszázmillió forintos támogatást kapott még tavaly Kisecset önkormányzata a község belterületi vízelvezető hálózatának fejlesztésére.
A Cserhát nyugat-nógrádi övezetében, hegyek által körülölelve, egy völgykatlanban terül el a település, és a sajátos fekvése miatt a nagyobb esőzések alkalmával a közelmúltban többször kerültek veszélybe az ingatlanok. Ilyenkor a falu egyes pontjain járhatatlanná váltak az utak, a víz befolyt az udvarokba, nem egyszer komolyabb károkat okozva. Ezért is határozta el az önkormányzat, hogy enyhítve a gondokon, alaposabban kitakaríttatja, rendezi az árokrendszert.
Pribelszki Tamás polgármester portálunk megkeresésére elmondta, az összesen valamivel több mint két kilométernyi új építésű belterületi csapadékvíz-elvezető rendszerből mintegy ezer méter burkolt árkot terveztek a szakemberek, míg a maradék szakaszokat földárokként újították fel.

A kialakított lejtési viszonyok mellett a korszerűsített árkok megfelelnek mindazoknak az elvárásoknak, hogy az esetlegesen felgyülemlő vízmennyiség biztonságos elvezetésén túlmenően a talajba szivárogtatással a lehető legteljesebb mértékben visszatartsák a vizeket.
A beavatkozásra különösen a településen áthaladó főút északi részén, illetve a Kossuth és a Szabadság úton volt kiemelten szükség a beavatkozásra. A munkálatoknak köszönhetően a nagyobb esőzések idején sem önti majd el áradás Kisecsetet.
Hasonlóképpen központi támogatásból újult meg a faluközpontból a katolikus templomig vezető út burkolata, ezáltal a helyi temető is könnyebben megközelíthető.

0 Megjegyzések