A hagyományokhoz híven június utolsó hétvégéjén, június 23-én és 24-én rendezik meg Karcagon a térség egyik legnagyobb gasztrokulturális rendezvényét, a Karcagi Birkafőző Fesztivál.
A rendezvény péntek délután nótaműsorral, néptánccal, mese előadásokkal és több helyszínen koncertekkel vette kezdetét. Szombaton reggel pedig már több mint kétszáz főzőhelyen főzik majd a 2013-ban hungarikummá nyilvánított, tradícionális nagykunsági ételt, a birkapörköltet.
A rendezvény díszvendége Kenderes. A Múzeumparkban a megnyitó után a szervezők kulturális műsorokkal, családi- és gyermekprogramokkal, kirakodó- és kézműves vásárral, koncertekkel is várják a több ezer látogatót. A nap végére pedig az is kiderül, hogy a zsűri értékelése alapján kié lett aznap a legfinomabb birkapörkölt.
0 Megjegyzések