Három fiatalkorú vádlott ügyében hirdetett elsőfokú ítéletet kedden a Füzesabonyi Járásbíróság. Amit a terhükre róttak: csoportosan, bűncselekmény elhárítására fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntettének kísérlete és más bűncselekmény. Mindhármukat – végrehajtásában különböző időtartamra felfüggesztett – szabadságvesztéssel sújtotta a bíróság. 


A megállapított tényállás szerint a fiatalkorú I. Zs. és társai 2020. július 21-én, az esti órákban előzetesen megbeszélték, hogy – a velük korábban szóba elegyedő, látszólag ittas állapotban lévő, ismert betegségéből kifolyólag mozgásában korlátozott, és emiatt sántítva, dülöngélve közlekedő – sértettet követik, hogy pénzt szerezzenek tőle.

Kiszemelt áldozatukat mindhárman követték, majd minden előzetes szóváltás nélkül a fiatalkorú elsőrendű vádlott kézzel tarkón vágta. Miután a sértett megfordult, azonnal kapott még két-három ökölcsapást is az arcára, miközben a másik két fiatalkorú mellettük állt, s így ők jelenlétükkel szándékerősítően hatottak I. Zs. cselekményére.

A sértett az ütések következtében nem esett el, hanem összegörnyedt, ekkor bántalmazója megragadta a vállára oldalt felakasztott hátizsákját – a benne lévő készpénzzel, mobiltelefonnal, törölközővel és övtáskával együtt – és rángatni kezdte, miközben több alkalommal erélyesen felszólította hogy „ add ide a táskád". A sértett a táskát a felszólítás ellenére nem adta át, annak másik pántját húzva sikerült azt támadójának a kezéből kitépnie. A megtámadottnak sikerült az értékeivel együtt elszaladnia, ugyanakkor a bántalmazás következtében nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett el, a tényleges gyógytartam 2-3 hónap volt.

Hoszné dr. Nagy Tímea bíró, az Egri Törvényszék sajtószóvivője arról tájékoztatta portálunkat, hogy az ügyben ítélet hirdetett a Füzesabonyi Járásbíróság. Az elsőrendű vádlottat bűnösnek találta rablás bűntettének kísérletében és testi sértés bűntettében, ezért őt – halmazati büntetésül – két év szabadságvesztésre ítélte. A bíróság a szabadságvesztés végrehajtását négy év próbaidőre felfüggesztette.  

A sajtószóvivő tájékoztatása szerint a bíróság megállapította, hogy a fiatalkorú vádlott a próbaidő tartama alatt pártfogó felügyelet alatt áll. A szabadságvesztést, annak végrehajtása elrendelése esetén, fiatalkorúak börtönében kell végrehajtani, s a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. A bíróság a kiszabott szabadságvesztésbe, annak végrehajtása elrendelése esetén, beszámítani rendelte az elsőrendű terhelt által előzetes fogvatartásban töltött időt.

A járásbíróság a másodrendű vádlott bűnsegédként elkövetett rablás bűntettének kísérlete és bűnsegédként elkövetett testi sértés bűntette miatt – ugyancsak halmazati büntetésül – egy év szabadságvesztésre ítélte, a szabadságvesztés végrehajtását azonban két év próbaidőre felfüggesztette.  A fiatalkorú másodrendű terhelt is pártfogó felügyelet alatt áll a próbaidő alatt.

A bíróság a szabadságvesztést, annak végrehajtása elrendelése esetén, fiatalkorúak fogházában rendelte végrehajtani, s elrendelés esetén a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. Az előzetes fogvatartásban töltött időt esetében is beszámítani rendelte ítéletében a bíróság.

Szintén felfüggesztett szabadságvesztés lett a jussa a harmadrendű terheltnek. Hoszné dr. Nagy Tímea közlése szerint őt bűnsegédként elkövetett rablás bűntettének kísérlete és bűnsegédként elkövetett testi sértés bűntette miatt marasztalta el az elsőfokon eljáró járásbíróság. Ami pediga halmazati büntetés mértékét illeti: egy év – elrendelése esetén – fiatalkorúak fogháza, két év próbaidőre felfüggesztetten.

– A harmadrendű vádlott, a szabadságvesztés végrehajtása elrendelés esetén, a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. A bíróság a kiszabott szabadságvesztésbe, annak végrehajtása elrendelése esetén, beszámítani rendelte a harmadrendű terhelt által előzetes fogvatartásban töltött időt. A bíróság kötelezte továbbá a vádlottakat a bűnügyi költség megfizetésre – mondta portálunknak az Egri Törvényszék sajtószóvivője.

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek