Tárgyalás keretében, bizonyítási eljárás során kell az ügyésznek a vádlott bűnösségét igazolnia, a járművezetőnek pedig az ártatlanságát bizonyítania – derült ki a büntetőügy keddi előkészítő ülésén.
Június 13-án délelőtt előkészítő ülést tartottak a Tiszafüredi Járásbíróságon a tomajmonostorai buszos tragédia okán indított büntetőügyben. A „vádalku" sikertelennek bizonyult. Az ügyészi indítvány ugyanis a férfi bűnösségére tett előterjesztést, míg a vádlott, az 57 esztendős kunhegyesi buszsofőr tagadja, hogy bűncselekményt követett volna el, és a felelősségét sem ismeri el.
Mint ismert, egy négyéves tiszaderzsi kislányt felejtettek az óvodabuszban 2022. június 7-én reggel. A gyermek fél 8-tól délután 3-ig volt a tűző napon idővel egyre felforrósodóbb járműben, mely minden nap összeszedi az óvodához közeli településekről a kicsiket, hogy az érintett intézménybe szállítsa őket. Amikor a kislányt a sofőr váltótársa délután felfedezte a kisbuszban, a gyermek már eszméletlen volt. A testhőmérséklete 41,5 Celsius-fokra emelkedett. A kiértesített mentők a helyszíni ellátása után továbbra is életveszélyes állapotban, mentőhelikopterrel szállítottak a kislányt a debreceni kórházba, ahol sajnos már nem tudták megmenteni az életét, három nap múlva meghalt.
A Karcagi Rendőrkapitányság még 2022. június 7-én foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétség miatt hivatalból indított eljárást. Miután pedig a tragédia bekövetkezett, a Tiszafüredi Járási Ügyészség foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés miatt emelt vádat a járművezető ellen.
A keddi előkészítő ülésen a vádlott továbbra is tagadta a bűnösségét, a felelősségét sem ismeri el, így a felajánlott letöltendő fogházbüntetésből sem kért. A Tiszafüredi Járásbíróság ügyben eljáró bírája emiatt a tárgyalás keretében zajló bizonyítási eljárás lefolytatásáról döntött.

0 Megjegyzések