Elfajult a vita.
A Gyöngyösi Járási Ügyészség – a rongálás vétségére vonatkozó magánindítvány hiányában – kizárólag garázdaság vétsége miatt emelt vádat az ellen a halmajugrai nő ellen, aki 2022 novemberében lakóhelyén összeveszett a testvérével, akivel egyébként is haragos viszonyban volt - tudatta portálunkkal dr. Gubala Ádám Miklós helyettes sajtószóvivő ügyész.
Hozzátette, a nő a korábbi sérelmei miatt haragjában a testvére autóját kövekkel és téglákkal dobálta meg, aminek következtében a kocsi több ablaka is betört. A járműben 150 ezer forint kár keletkezett. Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt az indulatait fékezni nem tudó vádlottal szemben.
Törvény
A garázdaság bűncselekményét a köznyugalom elleni bűncselekmények között szabályozza a Büntető Törvénykönyvünk. A köznyugalom megzavarására egyaránt alkalmas a személy ellen és a dolog ellen irányuló agresszív magatartás. A személyeken realizálódó garázdaság esetében a könnyű testi sértés vétségével, a dolgok, tárgyak elleni támadás esetén a rongálás vétségével alkothat bűnhalmazatot a tárgyalt köznyugalom elleni bűncselekmény. Bűnhalmazatról akkor beszélünk, ha az elkövető egy vagy több cselekménye több bűncselekményt valósít meg és azokat egy eljárásban bírálják el. Egyes vagyon elleni bűncselekmények, így a rongálás esetében is az elkövető csak magánindítványra büntethető, ha a sértett a hozzátartozója.

0 Megjegyzések